A harmadik nap reggelét egy igencsak jól eső szaunázással kezdtük, folytatva a hátizsákos balatoni turista imidzsének ledöntését.

Utána egy kiadós reggeli ( = csoki, sör, Red Bull ) és indulás Keszthely, a múzeumváros.
Ami kimaradt a környéken: Vonyarcvashegyen a Blonder sörfőzde. Korábban voltam ott, így nem fájt miatta a szívem. Egészen jó (de semmi plusz) világos sörük van, egy extrának szintén nem nevezhető, de vállalható, kellemes barna sörük, és ennyi. Továbbá a balatonedericsi Afrika-múzeumot sem néztük meg, de a kultúrahiányunkat bőven pótoltuk a Balaton észak-nyugati sarkában.

Tihanyban a Végh-Pataki Rétesház és Szendvics Mekka volt az a hely, ahol tízórai-ebédeltünk. Itt ettem életem 2. legjobb szendvicsét, ami után pár falatot meg is kellett hagynom a töltetékkel gazdagon megrakott mákos-meggyes rétesből, mert annyira eltelített.
(Mielőtt bárki egy árnyalatnyi kritikát látna a „2.” jelzőben, jelzem, az első helyet egy étterem sem tudja elvenni egy bizonyos home-made szendvicstől.)
Plusz meglepetés volt, hogy kellemes cseh sört is tudtunk kortyolni hozzá, így vághattunk neki 7 múzeum megtekintésének, miután a Festetics-kastélyt és a főutcát is megtekintettük.

Népviseletes babamúzeum: Ezzel kezdtünk, érdekes, azonban tömény. Néprajz szakos hallgatóknak több napos tanulmányi útra is alkalmas helyszín, laikus számára is értékelendő gyűjtemény, az élmény-faktor kiakadására azonban itt kevés az esély. Feltehetően minden magyar látogató a saját környékét keresi a népviseletes babákon. Pozitívum: „magyarkodós” hely.
Történelmi panoptikum: Történelmi fétissel érdemes ide érkezni, és végigolvasni az összes ember alatti leírást, így felidézve és felfrissítve a magyar történelemről tanultakat. Külön pozitívum, hogy az István, a király zenéje szólt közben. Nekem az egyik kedvenc dalom felcsendülése („Oly távol vagy tőlem”), barátomnak pedig (somogyi származásából kifolyólag) a Koppány-kultusz követése miatt volt nyerő a zene.
Csigaparlament: Egyszer érdemes megnézni, remek kis alkotás. Vagyis mit kicsi, tyhű!
Játékmúzeum (részeként a Matulárium, Fekete István emlékszoba): Itt mindenki megtalálhatja a gyerekkora játékait, amelyeknek egy része a szüleitől maradt meg. Mi is találtunk ilyeneket, apró örömfoltokat jelentve az ezzel beidézett emlékek előtörése hatására.
Horrorárium és kínzómúzeum: a közeg kellemes volt számomra és a beteg elmémnek, újdonsággal azonban nem szolgált. Annyi, hogy a gyakran olvasott, műsorokban látott és elképzelt eszközök egy szűk választékát a maguk valójában is megtekinthettem. (Azért nálam a kiskunfélegyházi múzeum börtönmúzeuma a nyerő, az közelebb is áll a szívemhez.)
Középkori erotikus panoptikum: az internethez szokott embereknek talán kicsit lapos, a laposság ellensúlyozása viszont a 3D volt. Érdekes, üde színfoltja a múzeumi palettának, ellentétes nemű párral megtekintve nagyobb élvezeti potenciált nyújtó kiállítás
Nosztalgia múzeum/giccsmúzeum: végül és utolsósorban ezzel zártuk a sort. Számunkra ez jött be a legkevésbé. Talán az életkorunkból kifolyólag is, de kevés kapcsolódási pontot találtunk, gyönyörködtetni meg nem is volt szándéka a kiállítási tárgyaknak.

Szellemi és lelki táplálékok után újra kézzelfogható kalóriára éheztünk, amit a parton fellelhető helyek egyikén igyekeztünk kielégíteni.
Újabb csalódás, a kinézett helyek nem voltak nyitva, így egy sima lángosossal próbálkoztunk be. Jóllaktunk, ennyi pozitívumot tudok megemlíteni ezzel kapcsolatban.

Ennél nagyobb ízélményt jelentett Balatonmárián a Florida fagyizó, ahol a Balaton fagyijának megválasztott napraforgó fagylaltot is kipróbálhattam. Nagy szotyirajongó vagyok, az orális fixációm törögetés általi kielégítésén túl az íze miatt is, így engem egyből meggyőzött ez a kreálmány.
A fagyizó tényleg kiemelkedő, nem hiába a Balaton és az ország egyik legjobbja.
Zene nem szólt, mégis megtörtént a Flo Rida által megénekelt „You spin my head right round, right round”.
Fonyódon elfoglaltuk a szállást, ahol volt egy picike furcsaság.
Az ágyak összetolva, ami 2 férfi foglalása esetén némileg meglepő. Ezt orvosoltuk az ágyak széttolásával, viszont a képet már nem vettük le a falról, amiről hiába tudtuk, hogy egy lemez borítója, ezek után némiképpen más értelmet nyert a szivárványos prizma.
Ja, amúgy az első éjszakás szállásunkon a foglalással ellentétben nem 2 külön ágy, hanem 1 francia ágy várt ránk. Ott a heteroság (vagy minimum az aszexualitás) oltárán feláldoztam a kényelmemet és a kanapén aludtam. (Akkor talán a föld is megfelelt volna…)

Fonyód nem különösebben bővelkedik kiemelkedő éttermekben (online utánajárás alapján), főleg nem egy őszi, késői időpontban.
Helyi ajánlásra végül találtunk egy igencsak jó konyhával futó családi éttermet (Aranyhíd Vendéglő). Ez az a fajta kockásabroszos hely volt, ami mindenképpen ajánlható is, nem csak a „valamit enni kell” problémára nyújt megoldást. A kapros-nokedlis harcsapaprikás kiváló választás volt, negatívumként csak az akkor éppen hiányos borkínálatot tudom megemlíteni.

Egy próbát még megejtettünk az előbbi hiányosság pótlására, egy helyre benéztünk. Egy pohár borocska, és a TV-ben NFL. Zolit nem sikerült elcsábítanom a hazai amerikai futball rajongók táborába, és ez nem csak Romo tragikus sérülésén múlt sajnos. (Tragikus, mert mint kiderült, ezzel meg lett pecsételve a Dallas idei idénye.)

Az utolsó, 4. nap reggeli torna gyanánt felmentünk a Sipos hegyi kilátóba, ami ugyan le volt zárva, de könnyen át és be tudtunk mászni, így a déli partról is megkaptuk azt a kilátást, amit az északi partról kilátók nélkül is megcsodálhattunk.

Balatonboglárra áttekerve újabb panorámát kaptunk a Gömbkilátóból is, amelyhez már nagyon nem volt kellemes feltolni a biciklit.
Itt az volt az igazán nagy extra az egyedi és ízléses építmény valamint a kilátás mellett, hogy a Balaton környéki városok fel voltak sorolva egy térképen, vagyis így mindenki kap egy föcioktatást is, aki végigtanulmányozza. (Nem, otthon, vagy akárhol máshol nézegetve nem ugyanaz egy atlaszból vagy a google mapson!)

Lellére érkezve megkérdeztük a Majthényi présházat, hogy nyitva vannak-e, okulva az eddigi zárva talált helyek tapasztalataiból. A válasz: igen, csak nem nekünk, ugyanis keresztelőt tartanak. Kicsit szentségeltem én is, bár másféleképpen…

Program újratervezése: a talonban tartott balatonszárszói József Attila Emlékház végigjárása, ami nekem sok újdonságot nem tartogatott, mivel eléggé hajaz a budapesti emlékházra, amitől kb. 50 méterre lakok. Annyi, hogy ez a balatoni tágasabb, így picivel több anyag van szellősebben elhelyezve. Az interaktivitás itt is megvan, így nem meglepő, hogy az ilovebalaton.hu is így írj a helyről: „A szárszói József Attila emlékmúzeum az egyik legjobb kulturális szórakozás Magyarországon”
A (kései) ebédidő Balatonföldváron ért minket, ahol a Marina Gyros&Hamburger nevű part menti étkezdében toltunk be egy hamburgert. Habár ez is fel volt sorolva egy oldalon, mint toplistás hamburger, azért nem az a Pesten megszokott hambi. Annyi, hogy a part menti büféket übereli, normális hússal adják, de messze nem csúcsgasztronómia. Maga a hely összességében király, főleg, hogy itt a pincészetnél kimaradt Konyári bort gyorsan be tudtam pótolni.

A hajóállomásnál a Marina mellett a 100-as listán szereplő fagyizó épp zárva volt, így ezt kihagyva tekertünk tovább a Balaton legismertebb pálinkafőzdéjébe, a Zimek Pálinka Manufaktúrába. Zamárdin kicsit túl kellett menni, eltávolodva a Balatontól, újabb kilométereket pakolva a „sima” Balatonkörön túl. Ahogyan arra számítottunk, volt lehetőség kóstolóadagokra is, így 1 cl-es mennyiségekben tudtuk élvezni a különleges pálinkákat.
Túlzásokba nem estünk, nem a kerékpárúton akartuk elüttetni magunkat – a franciaországi EB-n sokkal több remek alkalom lesz a hasonló végkimenetel elérésére. :)

Az utolsó vacsora uzsonna a siófoki Sió Halsütőnél ért minket. Ahogyan írják: „Klasszik halsütő, de itt mesterszakács süti a keszeget”. Igaz! Egy ilyen infóra alapozva bátran kértük ki az említett sült halat, és a halászlevet is. Mindkettő remek választás volt, és gyanítom, bármi az lett volna.

A mai napon is lemaradtunk néhány dologról: széplaki lángosos, 1-2 betervezett halsütő, valamint a Majthényi Présház, a déli part legszebb kilátásával, remek konyhával és a Konyári pincészet boraival. Ez utóbbi azért nem jelent akkora problémát, mivel Zolival korábban egy céges csapatépítés során már jártunk ott, így nem lesz hiányzó tétel a bakancslistánkon.
Azonban ha belegondolok, hogy fért-e volna belénk több étel, vagy kapkodás nélkül meg tudtunk volna-e nézni több helyet akármelyik napon, a válasz egyértelműen: NEM. 4 napot ennyire kimaxolni művészet, hiányérzetünk így egy szemernyi sem volt.

Hazaérve eltelítve éreztem magam a sok élménnyel, azóta viszont már újra kacérkodok a gondolattal, hogy egy hétvégén újra nekivágok a Balatonnak, akár csak egy szakaszának, hogy még több remek helyet fedezzek fel, valamint újra Magyarország egyik legszebb vidékén tekerhessek.