A 4 napos Balatonkör előzményét egy kis Balatonkör utáni beszélgetés jelentette:



Majd Zoli barátom pár héttel későbbi felvetésére a jövő évből idén lett, szeptember 19.-én szombat reggel el is indultunk Kelenföldről.

A vonaton valami (direkt) iszonyat alja angollal – vagyis amilyet a balkánon sztenderden beszélne, illetve amilyet a magyarok angol érettségiről kijőve szpííkelnek – sikerült a kallerrel elhitetnem, hogy menekültek vagyunk, viszont attól még kell a ticket to Merkel.
Volt jegyünk, csak Siófokig mentünk, de így sem tudtunk átszállás nélkül eljutni a célunkig, mert vágányfelújítás volt. Mivel a vonatpótló buszon nem lehetett kerékpárt szállítani, így mindkettőnk számára a kölcsönzés jelentette az egyetlen opciót.
A trip welcome sörét elkortyolgatva hamarosan a cangakölcsönzőnél voltunk, amit csak ajánlani tudok mindenkinek (  http://bikebalaton.hu ). Mivel júliusban egy olyan katasztrofális állapotú biciklivel tekertem körül a keleti partszakaszt, amin váltó sem volt, így eléggé megörültem ennek a Csepelnek. Sőt, olyan csodaként fogtam fel, hogy egy kölcsönzött bicikli is lehet kifogástalan állapotú, mintha az derült volna ki, hogy a lángossütőkben nem csak évente 2szer cserélnek olajat.

Tempós tekeréssel – ami amúgy is jellemző volt ránk egész végig – hamar elértünk Keneséig, egészen addig csak egy rövid megállónk volt, az is csak az eléhezésem miatt. Ja, mert ha csak egy sör a reggelid és a tízóraid is egyben, akkor aligha vittél be a testedbe elég kalóriát egy több tíz kilométeres tekeréshez. Megvilágosodtam! Ami akkor az elsötétedés formájában történt. Némi nápolyi és csoki bevitele segített, hogy kibírjam az újabb sörig, ami habár valami környékbeli kézműves volt, alulról verdeste a Soproni ízélményét.
Ez a megálló a Stadion utcánál volt, amely névválasztás azért is érdekes, mivel stadion nem, csak egy libalegelő és egy focipálya közötti állapottal bíró, kapukkal ellátott – fűnyírással és csíkozással jelenleg viszont éppen nem bíró – füves terület volt ott

Az első kultúrprogramot a Kézfogás Európa Szoborpark jelentette Balatonalmádiban, amit kerékpáron keresztül-kasul bejártunk.
(http://www.balatonalmadi.hu/kultura/muveszet/kezfogas-europa-szoborpark/)
Füreden elfoglaltuk a Matávos szállást (elvileg Telekomos volt, de én a Matávos törülközőknek hiszek!), majd az első gasztroélményekért a Malackrumplit látogattuk meg.
A pulled pork remek választás volt, szerencsére Magyarországon is egyre több helyen lehet igazi (nem csak annak hívott) „tépett malachusit” kapni.
Elárulom, erre a helyre akkor is elmentem volna a közeljövőben, ha erre az útra nem kerítünk sort, annyi jót olvastam róla. Viszont az elvárásaimnak nem könnyű megfelelni, főleg, ha azokat magasra is helyezem egy hellyel kapcsolatosan. A Malackrumplinak sikerült magasan megugrania ezt a szintet. A hely közege fantasztikus volt, habár nem vízparton vagy éppen magasparti kilátással bíró helyen van az étterem, önmagában az is jellemezte a hely fílingjét, hogy ugyanúgy álltak Mercedesek, Volvok, BMW-k a kerítésnél, mint ahogyan mindenféle biciklik. A kiszolgálás kifogástalan, a borok finomak, és persze nem maradhatott el a Pesten már elvárásnak tekinthető fancy WC jelzőke sem a sima férfi/női kiírás helyett. Itt cipők jelezték, hogy kinek hova kell (ajánlott) bemennie. (off: ez a női cipő elég kicsi volt, de a transzfesztiták számára készítenek nagyobbakat is? Vagy ők nem csak sima V-t faragnak a lábfejükből, hanem egészen addig csinálják, amíg kis v nem lesz? )

A legfontosabbról, magáról az ételről részletesebb elemzést nem írnék, álljon itt a hely oldalának rövidke leírása:
„Gonda Jani füstölő mester 17-20 órán keresztül gondozza a husit a szmókerben, ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag 36 órát van talpont, a füstölési idő alatt, egész éjjel majd utána nappal nem alszik, a hőmérsékletet manuálisan ellenőrzi 20 percenként.
…
A háromnapos (és egy éjszakás) munka eredménye egy kiváló étel, szaftos, ízes, semmi máshoz nem hasonlítható (NEM BURGER!!!). Kell hozzá prémium minőségű állat, egy komoly (egytonnás) szmóker, egy Texasban tanult füstölő mester, és a sikerhez kelletek ti kedves vendégek akik  értitek és értékelitek ezt az egészet.
Egyetértünk abban, hogy mennyivel egyszerűbb lenne elmenni a henteshez (vagy kérni kiszállítást egy nagykertől), csinálni egy készételt, majd bemikrózni amikor a vendég kéri?”
Forrás: malackrumpli.blog.hu

Igen, itt van a remek pillanat, hogy elmondjam: ez az utazás pont az ilyen helyek meglátogatására is lett szánva. Mikrózott hotdoggal és vízfagyival is lehet nyereségesen üzemeltetni egy helyet a Balcsinál – meg sajnos kb mindenhol -, de akkor nem kerülsz be a Balaton top 100 helye közé, és nem megyek megkóstolni/megnézni, hogy mit csinálsz olyan remekül.

A Malackrumpli után pont egy másik toplistás hely következett, a Korzó fagyizó. Ez a hely arról híres, hogy nem is kell keresni, mindig akkora sor áll előtte, hogy már csak erről is felismerhető. Továbbá több évben is díjnyertes fagyikreálmányokkal rukkoltak elő, így ez billentette a mérleg illetve a mi nyelvünket is e hely felé a többi híres füredi cukrászdával szemben.
Mindeközben úgy érezhettük magunkat, mintha egy szórakozott professzor a fluxuskondenzátorával random mód és tömegesen repítette volna Balatonfüred főterére a 200 évvel ezelőtti kor embereit.
Azonban az indok sokkal prózaibb (szó szerint) : Jókai városában éppen akkor tartották a már szokásos „Romantikus reformkor” rendezvénysorozatot, amelynek része, hogy az emberek korhű ruhákat öltenek, és úgy sétálgatnak a városban.

A szállásunk meglátogatása némi Premier League nézés és tusolás céljából, és indulás a tihanyi VF kompkoncert! Igen ám, ezen a hétvégén volt ez a különleges koncert, méghozzá a kedvenc zenekarunkkal! Nekem legalábbis a Nr.1-jaim, de Zoli barátomnak is nagyon ott vannak a dobogón. Ha bárhol máshol vannak a környéken, akkor is elmentünk volna meghallgatni őket, és bárki más is játszik a Balaton közepén, azt sem hagytuk volna ki a különlegessége miatt. Ez viszont Bavid Beckham és Kobe Bryant keresztezése, és egyszerre örülhettem egy félpályás (szabadrúgás)gólnak és kosárnak már a jegy megvételekor is.

No de addig útba esett a(z egyik) kedvenc borászom „italmérése”, a Figula Borbár. Amikor életemben először ittam a boraiból, akkor is éppen Zolival voltam. Akkor még kollégák voltunk, és a kenesei céges üdülőben volt borkóstoló, ott ismerkedhettem meg Figula Misivel és kiválói boraival. Azóta is előszeretettel választom a borait, így az egyik kiemelt célpontunk volt a füredi Ezüst Udvar, ahol az alábbi kép is készült:

A fehér és rozé borok közül a fénypontot a Szilénusz jelentette, amit méltán pincészet egyik kuriózuma. Már ekkor éreztem, hogy kicsit furcsa lesz az alábbi sorokat meghallgatni a koncerten:
„Pillepalackos vörösért mentem a boltba.
Kólával keverve repít a Holdra.”


Az odafele biciklizés még egészen jó volt, 1 üvegnyi bor csúszott csak le. Tihanyban megérte felmenni (többször is!) a csúcsra, és a Ferenc pince csárdában, a környék legszebb kilátású helyéről élvezni a német nyelv hallgatása közepette elfogyasztott tűzforró gulyáslevest. Igen ám, mert Ferencek nem, csak Franzok voltak ott rajtunk kívül. (Amit azóta is tapasztaltam/tapasztalok: egyes helyek esetében a magyar ember az nem célszemély.)
Abban a szerencsés (? Na jó, nem!) helyzetben voltam, hogy mire felértem, már ki is hozták nekem. Miért? Mert Zoli megrendelte, mialatt én tekerve a vakvilágba, az emelkedő után elmentem egészen a kompig is. Legalább megnéztem, hova kell majd menni. A második emelkedő már cseppet sem esett jól, de legalább én nem estem el (még).

A koncert előtt a kikötőben kikértünk 2 házmestert valami ótvar borból, mert nem tudtuk, hogy a kompon Szeremley olaszrizling is van. Rendben, bepótoltuk, a koncert közben le is csúszott 2 üveggel.
Ugyanakkor mégsem ezek részegítettek meg igazán, hanem a világ legjobb zenéje (komolyan, a zenéről lehet, vagy inkább érdemes objektíven nyilatkozni?!), amit a Balaton közepén hallgattam, miközben „a Hold, a Hold, a Hold” ott ragyogott felettem. Nem mellesleg az egyik legjobb barátommal voltam ott egy remek nap után. (Eszembe is jutott, hogy hányszor voltam koncertjükön rossz napok után egyedül is -, és még azokat is élveztem!)

A koncert végén közös kép Likó Marcival, már a szárazföldön, de nem szárazon -, ugyanakkor nem is vizesen -, és indulás vissza Balatonfüredre, a szállásra.
Az emelkedőn ekkor már hatott rám a gravitáció, amely velem ellentétben józanul küzdött ellenem, és így (csalás!!) nyert is egy csatát.
Az este tanulsága viszont az, hogy ha a látótávolság kb 2 méter, akkor inkább satufékkel kell a lejtőn lemenni, ez esetben nem ér meglepetésként, hogy a 71-es főutat keresztezted, mielőtt egy útjelző tábla megállított.

Én mondtam, hogy szerencse, hogy nem volt forgalom az úton, így senki nem csapott el.
Zoli erre: Ha van forgalom, akkor látod, és megállsz.
Én: Jogos, akkor láttam volna. Viszont nem biztos, hogy meg tudtam volna állni.
Zoli: Az is jogos.
Csupa poén az élet :-)

A nap zárása (már a második nap elején) mi is lehetett volna más, mint egy híres füredi velős pirítós!? Igaz, nem a sokak által dicsért Muskátliban, hanem egy ismerős által ajánlott kvázi éjjel-nappali helyen, a Borházban.
Azon kívül, hogy megállapítottam, hogy étel, tartalmas étel és csípős étel, később azt is észrevételeztem, hogy tényleg remek étel, nem csak ahhoz képest, hogy éjjel egy koncert után tömök magamba valamit. Amúgy sem hiszek abban, hogy azt mondjuk bármilyen ételre, hogy „buli után, éjjel jó”. Nem. Elfogadom, és én is eszek olyankor „szemetet” is, de akkor sem mondom rá, hogy jó az a Mekis sajtburi. Kell, szükség van rá, mint egy lázcsillapítóra 39 fokosan, de arra sem mondjuk, hogy hmmm milyen fincsi ez a Rubophen!
Az értékítéletes kirohanásom után visszatérve a helyre: igazán tudtam értékelni, hogy így késő szeptemberben nincsenek olyan részeg hordák az utcákon, mint amilyenekkel találkoztunk (khm. csak találkoztunk :-) ) másfél hónappal korábban Füreden.
A nap zárása egy jó fröccs volt, mert ki kell maxolni a balatoni borok élvezetét, még ha a nyelven kívül a test többi része ellenkezik is…