Életem első alkalma, hogy egyedül repültem, és az első alkalom, hogy nem volt csomagfeladásom.
Így aztán a végletekig egyszerű és gyors a becsekkolási folyamat, ami okán végképp lájkolom ezt a „szórakozási formát”.

A repülőn ülve pedig elkezdhettem gondolkozni, hogy mit is akarok csinálni kint, miket szeretnék megnézni. Előtte nap kinyomtattam azt a kis leírást, amit a booking küldött a városról. Tele – számomra – haszontalan, viszont annál kevesebb lényegi infóval.
Ja, hát igen, az egyik legjobb barátom hatására vízumot váltottam a spontaneitás világába, tehát előzetesen nem terveztem meg az utam részleteit, ellentétben a korábbi szokásaimmal.

Habár oda-vissza megvettem már előzetesen a shuttle buszra a jegyet, a reptérről volt egy fuvarom egészen az Atomiumig -, egy városi kitérővel. Egy kint élő magyarnak (egy barátom barátja) vittem ki a gyereke magyar személyigazolványát, így történhetett meg az, hogy Kaukázust hallgattam az első órában, amit Belgiumban töltöttem. Ciprus és Bostoni galamb a jó magyar fülnek Charleroi határában a sztrádán, yess!

Atomium: nekem teljesen Eiffel-torony érzésem volt ott. Monumentális fém-építmény, amely szép kilátást biztosít az egész városra, na és a francia nyelv is jelen volt. A kilátás fétisemet (igen, ez is a listán van) bőven ki tudtam élni, a nem túl napos időjárás ellenére is, miközben a mósztfémösz brüsszeli turistacélpontot is kipipálhattam már a délelőtt elején.

Utána Minieurópa, ahol egész Európát bejárhattam másfél óra alatt. Egészen interaktívra alakították ki, amit azzal is megtoldottak, hogy minden ország látnivalóinál le lehetett játszani a nemzeti himnuszt. Elég sokat megnyomogattam, természetesen a magyart végighallgatva. Itt bukott fel bennem a hétvége egyik fő kérdése: vajon miért a Széchenyi fürdő találtatott a belgák szemében Magyarország képviseletére a legalkalmasabbnak? Ha csak egy építményt lehet választani, miért nem a Parlament, a Hősök tere, vagy a Lánchíd?

A választ itthon az Interneten találtam meg: „Magyarország egyebek között azért döntött a Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda makettje mellett, mert ilyen típusú épület még nem található Mini Európában, másfelől ez megfelelően reprezentálja Magyarországnak a termálturizmusban elfoglalt előkelő helyét Európában és az egész világon. Kovács Miklós arra is rámutatott, hogy olyan épületről van szó, amely a jövőre vonatkozó magyar terveket reprezentálja, ugyanakkor a hagyományokat is tükrözi.” Hát jó, „mi” választottuk.

Ez után ha már megláttam egy Quicket, muszáj volt gyorsan kipróbálni, hogy a Meki és  Burger King pároson felüli, francia-belga hamburgeres franchise (adott esetben inkább Frenchise) mire képes. Sok jóra nem, stabilan hozta az amcsi láncok szintjén. Michelin-csillagok háborúja 0:0.

Onnan kijőve ütötte meg a fülemet, hogy valaki Magyarországról beszél angolul, így meg is kérdeztem, hogy magyarok-e? Azok voltak, Erasmusosok diáklányok.
A téma éppen a magyar bérek nevetséges szintje volt, bezzeg az árak… Így arra is kitértek, immár magyar nyelven (a németek kizárva a beszélgetésből), hogy az Atomiumot is csak kívülről nézik meg, mert drága.
Itt a fülemben visszhangzott a nem is olyan rég hallott refrén a Kaukázus Bostoni galamb című számából:
„Repülj el ösztönből kérlek,Bostonból gondolj majd rám
Repülj el, vidd el a hírem, a mocsár az tényleg mocsár”

A későbbiekben is sok magyar turistát láttam, néhányukkal beszélgettem is. Voltak, akik csak sörözni mentek ki egy napra, nuku városnézéssel. (Az úgy mi? Erre a magyar prémiumkocsmák is lehetőséget tudnak már biztosítani, állok mindenkinek a rendelkezésére, ha ajánlásokra kíváncsi.)
Továbbá más Erasmusosokkal is váltottam néhány szót: spanyolokkal, franciákkal. Ezek csak résztényezők, de összességében is meg tudtam állapítani: ennyire multikulti városban sosem voltam! Az egy dolog, hogy a helyiek közül már alapból is kevesebb a fehér ember, mint az arab+fekete lakosság, ehhez viszont hozzájön a sok eurokrata és üzletember, valamint a számtalan turista és a szerintem rekordszámú Erasmusos diák. Vagyis a Minieurópán túl a Miniföld is jelen van a városban. (London egyelőre megmagyarázhatatlanul kimaradt az életemből, ott várható ennek az érzésnek a koppintása.)

Ezután egy picit bajban voltam, mert habár számítottam rá, sem az Atomiumnál sem a reptéren nem tudtam térképhez jutni. A szállás címe megvolt, meg még kotthon ránéztem a google térképen, hogy melyik megállónál van. Végülis némi kérdezősködéssel és – az egyetlen ottani - BKV-zással eljutottam a szállásomig, ahol már volt térkép. (Mivel Európa bővelkedik B betűs fővárosokban, így a BKV abszolút helyénvaló elnevezés az esetek többségében.) Apropó kérdezősködés: elég sokan nézhettek helyi lakosnak, mert nem kevesen jöttek hozzám információigénnyel a 2 nap alatt.

A szállásom szürrealitását nem részletezem, viszont azt leírom: főleg arab nyelvű adások voltak -, Coran TV, Iran TV -, azokból viszont vagy 60 is. A maradék francia nyelvű volt, angol nyelvű híreket, sportot, vagy zenét véletlenül sem tettek a csomagba. Nem mintha ezzel akartam volna tölteni az időmet, de kíváncsiságból szeretem mindenhol végigzongorázni a kínálatot, hogy ily’ módon is tájékozódjak a helyről.

Maga a város is legalább olyannyira sokszínű, mint a lakossága. A több száz éves történelmi emlékek keverednek a modern épületekkel, a világkonyha pedig a helyi specialitásokkal. (Jó, ezek minden komolyabb európai világvárosra igazak, de itt valamiért nagyon szembeötlő a fúzió.) A híres „éttermek főutcáját” többször is meglátogattam, és ott, valamint a város többi részén megtalálható a világ összes konyhája, még a magyar is! Én a helyi feketekagyló kipróbálását szavaztam meg, miután azt láttam sokak asztalán, mint helyi különlegesség. Azért a kilónyi adaggal – még ha maga a hús töredéke is volt csak – eléggé meg kellett küzdenem. A tengergyümölcseit a következő napi paellában is kiélhettem, vagyis egy időre csillapíthattam az ilyen irányú igényeimet.

Ezen kívül persze sültkrumpli majonézzel (láttam turistákat, akik ezt a belga specialitást Brüsszelben ketchuppel ették :O azok tuti Olaszországban is kérnek a pizzájukra az említett feltétből), és gofrik, amelyek annyira édesek, amilyet elképzelni sem tudok. Ennek ellenére mennyeiek voltak, ilyen édes cuccra szerintem sosem mondtam még ilyet; ezekkel viszont a cukorbevitelemet is letudhattam egy hétre előre.

No és persze a sörök! A Zsanika Pissz (Hivatalosan: Jaenneke Pis, a pisilő kislány – a pisilő kisfiú párja) mini zsákutcájában van a Delirium nevű kocsma, amit sokan a leghíresebbnek tartanak Brüsszelben. Okkal! Aki Brüsszelben jár, mindenképpen látogassa meg, megéri kutakodni utána.
Rengeteg féle fantasztikus sör, brüsszeli kocsmafíling (valamelyest (=nagyon) a magyar romkocsmákat idézi), és hatalmas tömeg. Ezt kétszer is meglátogattam, de még jó pár nap/hét kellett volna a kínálatuk végigkóstolásához.
Egy jóbarátom által javasolt helyet (Théatre Royal de Toon) is kétszer látogattam meg, az olyan igazi művészjellegű volt, és nem csak azért, mert bábszínházként is üzemel. Itt tapasztaltam meg azt, hogy az ízlésem nem minden esetben tükrözi le mások véleményét és az árakat. Amikor a legjobb gyümölcsös sörüket kértem, 7,5 euróért kaptam egy kisüveges meggysört, ami a legkevésbé ízlett az összes kinti sör közül. Ellenben 3-4-ért már egészen prímákat tudtam inni (mindenhol csak kis üveggel, illetve pohárral), ami az ár-érték arány szempontjából meglepően kedvező volt az utóbbi idők külföldi tapasztalatai után -, miközben persze főleg a minőségre helyeztem a fókuszt, a mennyiség csak a szükségszerű velejárója volt a kóstolgatásnak.

A gasztro-kitekintés után visszakanyarodok a városra, és a múzeumokat kell kiemelnem. Ez a város gyerekeknek (is) fantasztikus hely! Az Atomiumot és a Minieurópát már említettem, és a többi is legalább ennyire érdekes és interaktív volt -, ahogyan az előző kettő is.

A Parlamentárium az EU negyedben helyezkedik el, és bemutatja az Európai Uniót, valamint a tagállamok történelmét, azoknak az értékeivel együtt. Mindezt magyar nyelvű audioguide-dal tehettem, ami hazai érzést kölcsönzött az egész ottani túrának. Szerintem mindenkit el kéne ide vinni, aki modern stílusú múzeumot készül kialakítani/átalakítani. Törimániával pedig plusz gyönyört tud nyújtani a látogató számára, vagyis számomra is.
A környékén pedig az Unió épületeinek a modernitása és monumentalitása az, amitől hüledezik az ember. Szerencsére a város többi részének történelmi stílusa megfelelően tudja kompenzálni a steril üvegépületek nyújtotta egyoldalú élményt. Furcsamód a monumentalitás az, ami újra és újra meglepett, mivel egy kicsi országtól és egy (relatíve) kicsi várostól nem ezt vártam. Ehhez képest hatalmas tereik, parkjaik vannak, emberfeletti méretű épületeikkel és építményeikkel.
A másik kiemelendő múzeum is egy fantasztikus épületben kapott helyett, ami a Diadalívhez lett építve. A hadtörténeti múzeum egyetlen negatívuma, hogy csak franciául és hollandul szerepelt minden iromány. Ezért kárpótolt a repülőgép-kiállítás, ami egy akkora csarnokban volt, ahova könnyűszerrel be tudtak zsúfolni annyi repülőgépet, amennyivel (működőképessé téve őket) egy kisebb országot el is lehetne foglalni. A kisfiúk – no meg a nagyfiúk, vagyis az apukák - nem véletlenül vágtak olyan fejet, mint akik az igazi Mikulással találkoztak. (Bár az ő puttonyába nem fér be ennyi repülő.)

A képregény múzeum szintén csúcspont volt, ami újfent gyerekbarát hely -, és ahol mindenki újra gyerekké tud válni kicsit. Bár ez is tükrözi azt a kettősséget (többességet), amit a város nyújt: egyrészt be lehet bújni a Hupikék Törpikék gombaházába, lehet képregényeket olvasgatni, másfelől meg lehet ismerkedni a képregény-történelemmel, valamint a műfaj kategóriáival, annak forradalmasítóival, és hogy miként is készülnek el; tehát remek szórakozás gyerekeknek és szakértőknek is.

A város nevezetességei között nyilván meg kell említeni az aprócska pisilő kisfiút, ami a kint létem alatt spanyol ruhába volt beöltöztetve, ergo ő is szurkolt a spanyoloknak az ukránok ellen! (Ekkor volt esélyünk a foci EB kvalifikációs sorozatban megcsípni a legjobb 3. helyet, ami automatikus EB részvételt jelentett volna. A többtényezős egyenlet egyik ismeretlenét a nevezett meccs jelentette.)
A Grand Place, a főtér, ami szintén kiemelt látványosságnak számít, tényleg káprázatos, amelynek az élvezeti értékén az irdatlan nagy tömeg valamelyest ront. (Pár héttel ez után tömeg helyett katonákkal volt tele a tér és a város is. Nem nevezném minőségi váltásnak, már csak az indokoltsága miatt sem.)


Amit meg lehetett nézni a városból 2 nap alatt, és érdemes is volt megnézni, azt megnéztem.
Számtalan templomot, a katedrálist, a királyi palotát, a parkokat, a különböző városrészek differenciált stílusú utcácskáit. Ha több időm lett volna, akkor a parkokban ültem volna le több időre, azonban így is meg-meg tudtam pihenni bennük, és gyönyörködhettem a botanikus kertekkel vetekvő zöld szigetekben, amelyeket a lakosok tényleg az életterüknek tekintenek. Ezekben a parkokban a legjobban a szervezett edzéseken résztvevő gyerekhadak (szüleikkel a háttérben) szimbolizálták nekem azt, hogy itt egy mintaértékű „nyugati” társadalmat látok, valamint a belga foci sem véletlenül tart ott, ahol tart.

A tömegközlekedés majdnem teljes bojkottálása és a lábbusz használata mellett döntöttem, amely a brüsszeli távolságok bíztattak. Amikor nagyobb távolságot kellett megtenni, akkor egy tempós utazósebességre váltottam, ami akár viccesnek is tűnhetett mások számára. Ilyen sebességgel ennyit még nem közlekedtem gyalog, viszont a nézelődésben ez sem hátráltatott.

A város annyi szépséget és érdekes látnivalót, valamint gasztroélményt tartogat, hogy egy egyszemélyes szülinapi hétvége minden percét tartalmasan ki lehetett tölteni.
A hétvége kivitelezéséhez nagyban hozzájárult az a tény, hogy a Wizz Air szombaton kora reggel indít járatot a belga fővárosba, vasárnap pedig késő délután repül Budapestre (a szokásos délutáni-esti késésével együtt, így a várakozásra szánt olvasnivaló kivitele már csak emiatt is indokolt).